Mivel mostanában elég sokat foglalkoztam mandalákkal, ezért itt egy újabb bejegyzés róluk, remélem, azért még nem unjátok. :)

A vázlatfüzetembe, ha épp teljes blokád van és nem jut eszembe semmi, szinte borítékolható, hogy az alapformákhoz megyek vissza. Erre tökéletes a mandala, hiszen mint ahogy a képeken is látjátok, nemcsak „unalmas”, fekete-fehér színekből lehet megalkotni ezeket, hanem egy kis színnel vagy épp másféle technikával is meg lehet őket bolondítani.

Legyen szó éppenséggel akvarelles aláfestésről vagy épp ezüst- és aranyfilcekről, színes ceruzáról.

Remélem, elnyerte a tetszéseteket. :)

Mostanában nem nagyon fogunk külföldön utazgatni, emiatt viszont a külföldet kell „hazahozni”. Egyúttal egy újabb építészeti remekművet hoztam nektek, egyenesen Gerrit Rietveldtől, aki a De Stijl mozgalom egyik vezető egyénisége volt. Egészen biztosan fel fogjátok ismerni, hogy miről beszélek, csak nézzetek rá a képekre, a formákra és a sárga-piros-kék színekre! Festmények jelennek meg a szemünk előtt és esetlegesen Piet Mondrian neve. Nem is tévedtünk, ugyanis ő is a mozgalom egyik tagja volt.

Rietveld leginkább dizájner volt, ez volt a legelső olyan projektje, ahol A-tól Z-ig az ő tervei alapján készült el egy komplett lakóház. A megrendelő, ahogy a ház nevéből is kitűnik, Tuus Schröder volt és 1924-ben bízta meg Rietveldet.

Érdemes a linkre is rákattintani és a Ház honlapján végignézegetni a képeket és a videókat.

Mit gondoltok? Ti laknátok egy igazi dizájnházban?

Képek forrása: 

Piet Mondrian: Wikimedia Commons

Rietveld széke: Wikimedia Commons

Rietveld Schröder ház: hivatalos honlap

Tegnapelőtt egy nagyon érdekes filmet láttam, amit most veletek is meg szeretnék osztani. Ez nem más, mint a Hölgy aranyban 2015-ös mozi, Helen Mirren és Ryan Reynolds főszereplésével. A filmben végigkövethetjük Maria Altmann harcát, hogyan próbálja visszaszerezni az anno a családja tulajdonába tartozó festményeket, amik most a bécsi Belvedere falain lógnak. Altmann zsidó családból származott és őt is, mint sok mindenkit a két világháború között, megaláztak és elvették a házukat és az összes ingóságukat, amit aztán felsőbb körökben mozgó náci tisztek és családjaik kaptak meg. Altmann és a férje még a szerencsések közé tartoztak, el tudtak menekülni Amerikába, mielőtt bármelyiküket is egy táborba deportálták volna.

A film pedig a 90-es években játszódik, röpke ötven évvel a világháború után és bemutatja, hogy Maria Altmann és az ügyvédje, a szintúgy zsidó menekült családból származó Randy Schoenberg milyen úton-módon szerzik vissza Altmann képeit, amik közül az egyik konkrétan az Ausztria Mona Lisájának emlegetett Hölgy aranyban a híres szecessziós festőtől, Gustav Klimttől. A festményen Altmann nagynénje szerepel, Adele Bloch-Bauer.

A film nagyon jól bemutatja, hogy Altmann mennyit küzdött a képeiért: a Belvedere viselkedése mellett nem lehet elmenni. A festményeket saját kincseiknek tekintették, valahogy úgy, mintha csak az égből pottyantak volna oda és nem egy családtól szedték volna el a nácik teljesen jogtalanul. Elgondolkodtató, a filmbeli visszatekintések a háború kitörése előtti időszakra rendkívül meggyőzőek. Én csak ajánlani tudom!

Itt pedig a két festményt tudjátok megnézni Adele Bloch-Bauerről:

Képek forrása:

Részlet a filmből: port.hu

Gustav Klimt-festmények: Wikimedia Commons

Előző évben volt egy Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában. Sajnos, mivel ment a vonat, ezért csak végigrohantam rajta, de meg kell mondjam, nagyon lenyűgözött az, amit ott láttam. Az emberre valahogy mindig ilyen hatással vannak a régi, fekete-fehér képek, nem? Az otthonosság érzését kelti, a régi „jó” idők lenyomata, hiszen ami volt, elmúlt és mégis mindenki (vagyis az én szüleim, nagyszüleim legalábbis) túlélte. Egyben szürreális érzéseket is kelt, olyan érzés, mikor az ember saját magáról néz babafotókat, hogy jé, ilyen is voltam, miközben semmi emlékünk sincs róla, de valahogy a kollektív tudatban mégis benne van a múlt és ez a szívszorító érzés, ami akkor fog el, mikor múltbéli képekre pillantunk.

Aki esetleg lemaradt volna a kiállításról, annak se kell búsulnia, ugyanis a Fortepan egy online elérhető fotóarchívum, ami olyan fényképekből, diákból tevődik össze, amik olyan emberek által lettek összegyűjtve, mint én vagy te. Családi fotók, elkallódott, de a padláson vagy lomtalanítás során újra előkerült képek tömege, ezek mind a Fortepanon kaphatnak helyet.

A képek legtöbbje 1900 és 1990 között készült és a fotók évek szerint kerültek feltöltésre az oldalon. Ti is meg tudjátok nézni őket, itt a link hozzá: http://www.fortepan.hu/

Jó böngészést! Ki tudja, lehet, hogy akár ti is ráakadhattok egy-két családtagra vagy ismerősre. Ezen kívül bárki adhat le képeket, ezeket gondosan átvizsgálják és kiértékelik, és amennyiben kiérdemelték, helyet kapnak a Fortepanon.

Képek forrása: fortepan.hu

A pentimento, többes számban pentimenti olasz szó, ami annyit tesz, hogy meggondolta magát. A művészettörténetben az alkotás folyamon sokszor van az, hogy a művész meggondolja magát, átjavít bizonyos részleteket a képen, vagy éppenséggel az előre elkészített vázlatot változtatja meg.

Bizonyos technológiával elérhető, hogy mi is rejtőzik a festékréteg alatt. Rengeteg érdekes információmorzsára bukkantak így a művészettörténészek.

Mutatnék pár példát. Az Arnolfini kettősportré is hordoz magában ilyesfajta lenyomatokat, ott a férfialak kéztartása került változtatásra.

Másodiknak a heti inspirációs bejegyzéseimből már ismert Betsabét hoztam nektek, amit Rembrandt alkotott meg és jelenleg a párizsi Louvréban található. Izgalmas felfedezés, ugyanis látszik, hogy Betsabé arca és pillantásának iránya lett átdolgozva: amit most, a végleges változaton látunk, nem más, mint Betsabé a gondolataiba merülve. Az eredeti tervezeten azonban a pillantása teljesen másfelé irányult volna, megdöntve ezzel a kép sejtelmességét.

Az utolsó kép, amit mutatnék nektek, Hans Holbeintól a Darmstadti Madonna. Itt látszik, hogy a jobb oldalon térdeplő női alak eredetileg hasonló módon viselte volna a fejfedőjét, mint ahogy a mellette lévő nő látható most a képen.

Ezen kívül a bal oldalon lent a kisgyermeket vigyázó kéz tartása is változtatásra került.

Meg szeretném nektek mutatni, hogy min ügyködtem az elmúlt időszakban.

Egy mandala sorozat készülget. Tizenkét darabot terveztem, meg is születtek, viszont ahogy látjátok, a közepe még hiányos. Amint kész lesz, megmutatom, hogy mit terveztem oda. Azt viszont elárulom, hogy más technikával fogok dolgozni, mint ahogy a mandalákat csináltam – ráadásul színes lesz. Remélem, tetszeni fog nektek, addig is, itt hagyom nektek az egyelőre félkész sorozatot.

Új bejegyzéssorozatot gondoltam ki, ami vasárnaponként fog megjelenni. Az oldal (és a blog) nem titkolt célja, hogy közelebb hozzalak benneteket a művészettörténethez. A bejegyzéssorozat címe Művészettörténeti Kisokos lett, ami annyit tesz, hogy minden héten egy művészettörténeti fogalmat fogok nektek hozni, amit röviden bemutatok, majd pedig vizuálisan is megjelenítek, tehát képeket fogok nektek hozni, hogy könnyebben megjegyezhetőek legyenek.

Remélem, élvezni fogjátok ezt is! A tervezet szerint vasárnap délelőtt 10-kor fog kikerülni minden héten egy bejegyzés. És igen, a mai nap kicsit megcsúsztam vele, de a hónapban ez nem lesz már probléma.

Szóval, első hét, első fogalom: a pantokrátor. Ez a fogalom Jézus egyik megjelenítési módjához kapcsolódik: nektek is megvannak a bizánci ikonok, ugye? Ahol Krisztus frontálisan szembenéz velünk, egyik kezével áldást oszt, a másikban általában az evangéliumot tartja.

A pantokrátor szó eredetileg görög, jelentése „mindenható” vagy „a mindenség ura”. Eredetileg Zeusz neve mellé biggyesztették, aztán a Biblia görög fordításában Jézus neve mellett is megjelent.

Ez az ábrázolási móddal leginkább ortodox templomokban találkozhatunk. Fontos Jézus Krisztus isteni mivolta és a föld fölötti megváltó uralma.

De most következzenek a képek: egy bejegyzésemben megjelent a genti oltár a van Eyck fivérektől, itt Krisztus mint pantokrátor került megfestésre.

A második kép a Hagia Sophiából való.

A harmadik a Cefalu-i székesegyházból, Szicíliából.

A negyedik kép pedig a római Santa Pudenziana templomból, egyenesen a negyedik századból.

Természetesen nemcsak templomokban találkozhatunk Krisztus pantokrátor-mozaikokkal, hanem ikonokon is, mint ahogy ezt egy orosz tűzzománc remekművön láthatjuk.

Ha szeretnél naprakész lenni az újonnan felkerült tartalmakból (és még sok másból!), kövess be a következő platformokon:

Facebook: Varázskert Művészet és Design

Instagram: adriennekoehazi

Pinterest: Adrienne K.

Várlak szeretettel!

Képek forrása:

Genti oltár: Wikimedia Commons

Hagia Sophia: Wikimedia Commons

Szicília: Wikimedia Commons

Róma: Wikimedia Commons

Orosz ikon: Wikimedia Commons

A mandalákra nagyjából fél éve kattantam rá. Épp alkotói krízisben voltam, semmi (de tényleg semmi!) nem működött úgy, ahogy elképzeltem. Így hát visszanyúltam az egyszerű formákhoz, az ismétlődő elemekhez és a fekete-fehér kombinációjához – csak hogy ne érjen meglepetés és ne legyenek túl nagyok az elvárásaim magammal szemben.

Utánanéztem, hogyan kell mandalákat készíteni, ez a videó rengeteget segített: https://www.youtube.com/watch?v=OiSzGBguPm0

Vijayta Sharmát érdemes egyébként Instagramon is bekövetni, nagyon szép képei vannak!

Na, de visszatérve, itt kezdődött a szerelmem a mandalákkal. Azóta rengeteget elkészítettem (ha nem is úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva), és még mindig hihetetlenül élvezem.

Ezúttal egy japán halfajtával, a koi ponttyal dobtam fel ezt a darabot. Tudtátok, hogy a koi Japánban a szeretet és a barátság jelképe?

A képet mellesleg Meskán is meg tudjátok vásárolni, itt a link hozzá: https://www.meska.hu/t2521362-hal-es-mandala-tus-nyomat

Ha szeretnél naprakész lenni az újonnan felkerült tartalmakból (és még sok másból!), kövess be a következő platformokon:

Facebook: Varázskert Művészet és Design

Instagram: adriennekoehazi

Pinterest: Adrienne K.

Várlak szeretettel! 

oberto Burle Marx hihetetlenül sok dologhoz értett: nemcsak festő, de ékszerkészítő, tájépítész, szobrász és botanikus is volt, csak hogy pár dolgot soroljak fel vele kapcsolatban.

Ezúttal a tájépítész-mivoltából emelnék ki pár híres alkotást. A művész elsősorban Brazíliában tevékenykedett. Az egyik méltán ismert kertépítészeti remekműve Rio de Janeiro-ban található a Védelmi Minisztérium székházánál.

Nézzétek csak a képeket! Szerintem lenyűgöző!

Ha szeretnél naprakész lenni az újonnan felkerült tartalmakból (és még sok másból!), kövess be a következő platformokon:

Facebook: Varázskert Művészet és Design

Instagram: adriennekoehazi

Pinterest: Adrienne K.

Várlak szeretettel! 

Képek forrása: archeyes.com