Sziasztok!
Újabb nap a héten, újabb könyvajánló: Jane Austen Büszkeség és balítéletét klasszikusnak szokták mondani. Klasszikusan romantikusnak. Mindig is kíváncsi voltam a könyvre, viszont meg kell mondjam, nem igazán voltam vele maradéktalanul elégedett.
De kezdjük is rögtön az elején: mi is volt benne konkrétan a romantika? Hiába olvastam el, hiába kerestem minden oldalban, de nem találtam sehol. Pedig annyi véleményt olvastam már életem során erről a könyvről és majdnem mindegyik maradéktalanul a két főszereplő közötti gyönyörű szerelmet ecsetelte.
Szerelem. Aha.
Szóval szerelemre ott gyúlik az ember lánya, mikor először megpillantja kedvesének hatalmas és rettentő drága birtokát a kastélyával együtt?
Hm, nem is tudom. A Büszkeség és balítélet egy korkép: egy korkép az akkori nemességről, Angliáról és arról, hogy egy nőnek egy jó házasság volt a beteljesülés. Az élete célja. Szomorú, de ez van. Vagyis volt. Most már – remélhetőleg – más világot élünk: egy olyan világot, ahol nem azért házasodunk, mert a választott párunk hatalmas vagyonnal rendelkezik.
A könyvhöz kapcsolódóan George Elgar Hicks képsorozatát hoztam nektek, ami a hangzatos „A nő missziója” címet kapta.
És most lássátok ti is ezeket a feladatokat, amiket akkoriban a nőktől elvártak!
Gyermekek szülése és felnevelése
Idősek ápolása
És a legfontosabb feladat az összes közül: kitartás a férj mellett.
Ha szeretnél naprakész lenni az újonnan felkerült tartalmakból (és még sok másból!), kövess be a következő platformokon:
Facebook: Varázskert Művészet és Design
Instagram: adriennekoehazi
Pinterest: Adrienne K.
Várlak szeretettel!
Forrás
Régi könyvek: Pixabay
George Elgar Hicks festményei: Tate.org.uk