A kölni dóm a német gótikus építészetnek talán az egyik legkiemelkedőbb épülete. A helyén már a 9. században állt egy dóm, aminek a 13. század közepén, a gótika térhódításának köszönhetően, egy részét lebontották és újat építettek a helyére.
A 16. század közepéig tartott ez az építkezés, mikor is pénz és érdeklődés hiányában leállították. Akkor, röpke 300 éven keresztül a dóm egyik tornya befejezetlen maradt.
A historizmusnak köszönhetően idealizált érdeklődéssel fordultak újra a félbemaradt dóm felé az 1800-as évek közepén. A nemzeti identitás felkutatása és rögzítése, valamint az uralkodók hatalmának megszilárdítása érdekében a gótikát választották meg az új nemzeti stílusnak, egészen addig, míg rá nem döbbentek, hogy a legelső, gótikus jegyekkel épült templom éppenséggel Franciaországban áll.
Ez a fajta hírverés jót tett azonban a dómnak, 1880-ra készült el végül, igaz, hogy ez röpke 600 évig tartott.
Ha szeretnél naprakész lenni az újonnan felkerült tartalmakból (és még sok másból!), kövess be a következő platformokon:
Facebook: Varázskert Művészet és Design
Instagram: adriennekoehazi
Pinterest: Adrienne K.
Várlak szeretettel!
Képek forrása
A dóm 1824-ben: Wikimedia Commons
A dóm most: German Culture