Nagyon szeretem Frida Kahlo mexikói művésznő munkásságát. Hihetetlenül nehéz élete volt és mindezt a képein keresztül adta át, méghozzá egy nagyon intim műfajt választva. Az önarcképein sosem mosolyog, úgy adja vissza a saját arcát, ahogy a valóságban kinézett. Nem szépít, nem színesit, egyszerűen önmagát és az örökké tartó fájdalmát festi.

A dór oszlop, ami a gerince helyén található, a kapcsok, amik végeredményben összetartják a testét, a kietlen, sivár táj és az arcán végig folyó könnyek egyszerűen értelmezhető szimbólumok. Fridának sosem volt célja, hogy valami komplikáltat jelenítsen meg a festményeiben: ő a saját életét örökítette meg.

Ezúton is szeretnék neki a csodálatommal adózni, hiszen ez a legnehezebb, amit az ember az élete során megtesz: belenézni a saját szemünkbe a tükörben és nem rettenni meg attól, ami visszanéz ránk. Frida ezerféleképpen festette meg saját magát, ezerféleképpen nézett szembe saját magával és a démonjaival.

Ha szeretnél naprakész lenni az újonnan felkerült tartalmakból (és még sok másból!), kövess be a következő platformokon:

Facebook: Varázskert Művészet és Design

Instagram: adriennekoehazi

Pinterest: Adrienne K.

Várlak szeretettel! 

Kép forrása: Pestbuda