by adriennekoehazi

AdriaDesign


Művészettörténeti Kisokos: Izokefália

2020. június 24. - adriennekoehazi

A mai nap egy újabb művészettörténeti fogalmat hoztam nektek, az isokepháliát. Ez annyit tesz, hogy a műtárgyon szereplő alakok feje egy magasságban van. De inkább mutatok rá rögtön pár példát is, hogy lássátok, miről is van szó pontosan. Az első mozaik a ravennai templomból a hatodik századból…

Tovább

Heti saját alkotás: Liliomok

Most a tussal és akvarellel készült liliomaimat hoztam nektek. Ez a kép így azonban nem teljes egyelőre, hiszen digitalizálni fogom és majd sokféle holmit fogok készíteni belőle, ami természetesen Meskán is elérhető lesz. Tervben vannak kulcstartók, könyvjelzők, illetve lehetséges, hogy majd clip…

Tovább

Művészettörténeti Kisokos: Fibula

A múzeumos látogatásaim során többször találkoztam ezekkel a kis ékkövekkel kirakott tárgyakkal. Először fogalmam sem volt róla, hogy mik is ezek pontosan, és a név – fibula – sem hozott több tudást. Furán néz ki, ugye? Nem jönne rá az ember, hogy mit is ábrázol pontosan. De akkor most…

Tovább

Heti saját alkotás: Virágkoszorúk

Ezúttal a virágkoszorúimat hoztam. Többféle is készült, ahogy látjátok és ha emlékeztek még, mostanában osztogattam meg olyan fotókat is, ahol betűket gyakorlok. Nos, ez a kettő lesz majd összehozva digitálisan, ugyanis szeretet- illetve szerelemkoszorúkat készítek majd belőlük. Ahogy a következő…

Tovább

Heti inspiráció - Rembrandt: Lukrécia

Ezúttal két azonos témájú Rembrandt-képet hoztam nektek. A Rembrandttól megszokott okkerszínek és a sötétségbe vesző háttér egy egyedül álló alakot ölel körbe: ez Lukrécia, akinek történetét a mitológiában találhatjuk. Az elbeszélés szerint Lukrécia nemes hölgy volt, aki a férje, Collatinus szerint…

Tovább

Művészettörténeti Kisokos: Horror Vacui

A horror vacui latin eredetű kifejezés, amit úgy lehetne fordítani, mint irtózás az űrtől. A képzőművészetben ez azt jelenti, hogy az adott képnek gyakorlatilag egyetlen szabadon hagyott felülete sincs, mindent emberi alakok vagy egyéb ornamentális elemek töltenek ki. Az első képen például egy…

Tovább

Heti saját alkotás: Mandalából sose elég!

Mivel mostanában elég sokat foglalkoztam mandalákkal, ezért itt egy újabb bejegyzés róluk, remélem, azért még nem unjátok. :) A vázlatfüzetembe, ha épp teljes blokád van és nem jut eszembe semmi, szinte borítékolható, hogy az alapformákhoz megyek vissza. Erre tökéletes a mandala, hiszen mint ahogy…

Tovább

Heti inspiráció - Rietveld Schröder ház

Mostanában nem nagyon fogunk külföldön utazgatni, emiatt viszont a külföldet kell „hazahozni”. Egyúttal egy újabb építészeti remekművet hoztam nektek, egyenesen Gerrit Rietveldtől, aki a De Stijl mozgalom egyik vezető egyénisége volt. Egészen biztosan fel fogjátok ismerni, hogy miről beszélek, csak…

Tovább

Művészettörténeti Kisokos: Pentimento

A pentimento, többes számban pentimenti olasz szó, ami annyit tesz, hogy meggondolta magát. A művészettörténetben az alkotás folyamon sokszor van az, hogy a művész meggondolja magát, átjavít bizonyos részleteket a képen, vagy éppenséggel az előre elkészített vázlatot változtatja meg. Bizonyos…

Tovább
süti beállítások módosítása